Veszélyes Éjszaka

A kijárat keresésében, hirtelen az egyik oldalról ágreccsenés zavart meg. Zilálva rántottam oda zseblámpát, de akkor mögöttem hallatszódott ugyan ez, majd körbe-körbe. Összevissza kapkodtam a fejem a reccsenések egyre közelebbiek voltak, és hangosabbak. Mintha körbe vettek volna, mintha préda lennék, valakinek az élelme.

„Emelia hiszel a természetfeletti lényekben?”

A szívem a rémülettől majd kiugrott. Annak az egy dolognak örültem ebben a pillanatban, hogy jó a zseblámpa és világít. Erősen szorongattam és ahonnan jött a hang, mindig oda vittem azonban az, az a kicsi fény is, kezdett megszűni.

„Nem, mert tudom, hogy nem léteznek.”

Pár lépésre volt csak tőlem, megreccsent alatta egy kis gally, én meg teljesen lefagytam. A szívem vagy kétszázzal vert, és megmozdulni se tudtam. A félelem átjárta testemet és reszketni kezdtem.

"És ha… tegyük fel, hogy még is élnek vérfarkasok vagy vámpírok...félnél?"

Levegőt se véve, nagyon lassan leeresztettem a karomat a combom mellé. Az a valami, erre tett még egy lépést felém. Ezt onnan gondoltam, hogy a lehelete látszódott, és éreztem, ahogy beszívja a levegőt, majd a nyakamra leheli. A lehelete szinte perzselte a bőrömet, olyan forró volt. Tudtam, hogy nem ember és hogy nem jó szándékában lopózott mögém. Így bele gondolva becserkészet, mintha én, táplálék lennék a neki. A szuszogásra, és a morgásra még jobban bele reszkettem, egyszerűen hiába találgattam ki van, vagy mi van mögöttem, nem tudtam.
Nagy erőt véve magamon borzasztó lassan megfordultam és a látvány, ami elém tárult minden képzeletemet felülmúlta.